inmargo.blogspot.com

Az iNapló IT szemléje - ELTE-LIS + iNapló - Fodor János

2011. május 16., hétfő

A közösségi portálok lenyelték a magyar fiatalságot

Korunk fiatalsága veszélybe került a világháló által. Az internet háttérbe szorítja a valós emberi kapcsolatok kialakulását, melyek számottevő része gyermekkorban alakul és fejlődik. A net idővel minket irányít, birtokba vesz! Úgy gondolom, a 11-16 éves korosztály elsődleges magyarázata arra, miért tölti idejét közösségi portálakon, csupán annyi: mert menő! Természetesen az még menőbb, ha legalább 200-tól több ismerőse van az embernek. Menekülő út viszont, azon gyermekek számára, akik az iskolában, vagy baráti körben nem tudnak érvényesülni, akik háttérbe szorítva érzik magukat.

Tipikusan ők azok a fiatalok, akik minden adandó alkalommal igénybe veszik az üzenőfal adta lehetőségeket, s mindent amit lehet közzétesznek, hogy figyeljenek rájuk, kommentálják tevékenységüket, esetleg beszélgessenek és ezután összebarátkozzanak. Sokan találkozhattunk már olyan „kis” emberek profiljával is különböző közösségi oldalakon, akik konkrétan még meg sem születtek. Már a magzatok is menők, mert már fent vannak a Facebookon, a születésük előtt pár nappal! Sosem lehet elég korán kezdeni… A magyar gyerekek az uniós átlaggal megegyezően, általában 9 éves korukban kezdik el használni az internetet. A Svéd gyerekek átlagosan már 7 éves korukban, más északi országok lakói pedig 8 éves korban fedezik fel először a világhálót, majd kezdik el rendszeresen használni. Az Európai Bizottság Biztonságos Internet Programja keretében, 25 országban végzett kutatás eredményeiből derül ki, hogy a magyar 11-16 éves korosztály, európai átlag felett használja intenzíven a közösségi portálokat. Száznál is több visszaigazolt kapcsolattal rendelkeznek, melyet csak brit társaik múlnak felül. Az uniós gyermekek csak 29%-a rendelkezik ekkora online ismerősi körrel! A magyar internetező fiatalság nagy aktivitással használja ezeket az oldalakat, kétharmaduk saját profillal rendelkezik, valamint sajnálatos módon, mindenki számára elérhető információkkal, melyek rendkívül veszélyesek lehetnek. A közösségi portálok sajátossága, hogy a felhasználók egyfajta internetes telefonkönyvnek, önéletrajzi-tárolónak, ismerős-nyilvántartásnak használják. Mindenféle információk megadunk magunkról, így eshetünk az úgynevezett személyiség tolvajok csapdájába. A meggondolatlan információ különösen jellemző a fiatalkorúakra, még nem tudják felmérni bizonyos adatok súlyát, s nem tudják, hogy vannak emberek, akik ezzel bizony visszaélnek. Ebben szintén élen járunk, a vizsgált országok között. A magyar gyermekek több mint fele, 58%-a használja napi szinten az internetet, míg 35%-uk heti 1-2 alkalommal látogat a világhálóra. Az európai átlagnak megfelelő időközönként használják az internetet. Az élen a svéd, bolgár, észt és holland gyerekek állnak. Ám mi magyarok, az európai uniós átlagnál gyengébb digitális írástudással rendelkezünk. 8 kiadott feladatból átlagosan csupán kevesebb, mint hármat tudunk elvégezni. Svéd, holland és finn társaink ezek több mint felével boldogulnak. A magyar gyermekek 38%-a teheti meg, hogy saját szobájából csatlakozik az internetre, a 48%-os európai átlaggal szemben. Az arány csak Belgiumban, Törökországban és Írországban kisebb. Szerencsére a magyar internetező gyermekek kisebb mértékben tapasztalják magukon a világháló túlzott használatának negatív jeleit. Tehát nem érzik azt, hogy ez az alvás, a tanulás és a valós emberi kapcsolatok rovására menne.

http://index.hu/tech/net/2010/11/17/a_kozossegi_portalok_lenyeltek_a_magyar_fiatalsagot/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése