inmargo.blogspot.com

Az iNapló IT szemléje - ELTE-LIS + iNapló - Fodor János

2010. november 14., vasárnap

Több mint egymillió könyv a GOOGLE-ben

Ne csak keressünk, olvassunk is a GOOGLE-ban!


A világon eddig írt és ezután írandó könyv egyetlen klikkeléssel elérhető, illetve elérhető lesz mindenki számára. Ez a szolgáltatás nem más mint a Google könyvkeresője, azaz a Google könyvtára.

Az itt található könyveket mintegy 100 országban, köztük hazánkban is digitalizálták.
Hogy meddig jut el a projekt, jelenleg lehetetlen megjósolni. Eddig mintegy húszezer könykiadó és több mint 28 nagy könyvtár, köztük az oxfordi, a Harvard, és a Stanford fogadta el az ajánlatot, a digitalizálásra, illetve a könyvek világhálóra való felrakására.
S hogy miért nagyszerű ez a digitáis könyvtár? Az emberíség mintegy 90 százalékának nincsen elérhető, hagyományos forrása. Ezzel a lehetőséggel azonban egyetlen képernyő és élő internet kapcsolat segítségével megszüntetehetőek a könyvek által nyújtott tudáshoz és információhoz való hozzáférésben megnyilvánuló egyenlőtlenségek.
Az egyes országokban elérhető hozzáfárések között csak az adott ország szellemi tulajdont védő törvényei okozhatnak különbséget. A copyright-ok esetében csak a kivonatok közlése lehetséges, valamint online vásárlási ajálatokra, és a felhasználóhoz közeli könyvtárak listájának ismertetésére van lehetőség. Ebben az esteben a szolgátatás értékét úgy kell tekintenünk, mintha a felhasználó átlapozná a könyvet a könyvesboltban.

A Google könyvtrára természetesen magyar nyelvű könyveket is tartalmaz. Megemlíthetjük itt Petőfi vegyes műveit , Arany toldi trilógiáját. A Google kezdeményezéséhez hasonló az Európai Digitális Könyvtár , ahol az európai nemzeti könytárak, köztük az OSZK állományába kutakodhat az érdeklődő, valamint régi internetes kezdeményezés a Gutenberg Projekt ahol egy barátságos keresőfelületen kutakodhatunk a csaekély számú magyar könyvet tartalmazó adatbázisban.

S hogy született ez a projekt? Bizton állíthatjuk hogy egyidős magával a Google-val. 1996-ban két frissen végzett informatikus, Sergey Brin és Larry Page, a Google alapítói, egy kutatómunkában vettek részt, melynek célja az volt hogy működő digitális könyvtárakat hozzanak létre. Úgy godolták hogy a közeljövőben amikor óriási mennyiségű könyvet fognak digitalizálni, az emberek egy "feltérképező robotot" fognak használni a könyvek indexelésére, és a könyvek közti kapcsolatok elemzésére. Ez a robot a BackRub nevet kapta.

2002-ben egy egyszerű kérdés foglalkoztatta a projekt ötletgazdáit. Meddig tartana a világ összes könyvét digitálisan beolvasni. S a válasz? Senki sem tudja:) Larry Page saját maga kisérletezte ki. Egy nap az irodájában egyik kolleganőjével, a ritmust metronóm segítségével tartva, módszeresen átlapoztak egy 300 oladal könyvet. Teljes 40 perc kellett a művelethez.

2003-ban kidolgoznak egy roncsolásmentes beolvasási technikát, mely a kor más technikájához képest sokkal kíméletesebben olvassa be a könyveket.
2005-ben a Google Print már nyolc országból fogadja a partnereket. Még ugyanebben az évben a nevüket megváltoztatják, a mai napig használt Google Könyvkeresőre.

2007 decemberére a keresőfelület már több mint 35 nyelven válik elérhetővé, és száznál is több országból, több mint 10.000 kiadó és szerző vesz részt a könyvkereső partnerprogramban, mely szám az évek során folyamatosan növekszik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése