inmargo.blogspot.com

Az iNapló IT szemléje - ELTE-LIS + iNapló - Fodor János

2010. október 18., hétfő

Megnyílt az égbolt a Google Sky-ban


A Google alkalmanként új felvételekkel és adatbázisokkal frissíti Google Sky nevű csillagászati programját. A Hubble-űrtávcső vagy egy-egy Mars-szonda felvételei rendszeresen felkerülnek az adatállományba. Mostantól a felhasználókat is bevonják a folyamatba.

A Google eggyüttműködést jelentett be a Slooh nevű, csillagászati képadatbázist működtető céggel, amelynek célja, hogy kapcsolatot teremtsenek a nagyközönség, számos obszervatórium és a "magányos" megfigyelők között. A Google Sky-ban egy új "map layer" segítségével obszervatóriumok, illetve egyes megfigyelők által feltöltött képek is elérhetők egy-egy égitestről vagy csillagászati jelenségről.
Ez olyan eseményeknél lehet igazán érdekes, mint például egy teljes napfogyatkozás, amelynek látványát a szerencsés földrajzi helyen lévő megfigyelők azonnal megoszthatják az internetes közöséggel. Az első ilyen esemény a december 21-i teljes holdfogyatkozás lehet, amelynek Magyarországról csak az eleje követhető.
A Slooth cégnek már közel 50 ezer olyan partnere van, akik főleg képekből álló tartalommegosztó alkalmazás fizetett változatát használják. Az új funkcióval kevesebb kép erhető el, mint a fizetős változatban. Utóbbinál a cég jelenleg közel 1,4 millió fénykép felett rendelkezik, amelyek jelentős része nagy obszervatóriumoktól származik. A Google Sky most induló új funkciójában az ingyenes felhasználók csak korlátozott hozzáférést kapnak az adatbázishoz, míg a fizető érdeklődők mindent elérhetnek és szabadon tölthetnek le.
A fejlesztők szerint ez persze nem pótolja a valódi megfigyelési élményt, ám a legtöbb embernek nincs távcsöve, és számos olyan égi objektum létezik, amelyeket csak nagy távcsövekkel lehet megpillantani.
Forrás: origo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése