inmargo.blogspot.com

Az iNapló IT szemléje - ELTE-LIS + iNapló - Fodor János

2011. február 22., kedd

Szemmel irányítható laptopok a Lenovotól


 Ebben az évben 2011. március 1. - 5-i időpontban került megrendezésre a világ legnagyobb számítástechnikai kiállítása Hannoverben(CeBIT). A  kiállításon mutatták be először a szemmel vezérelhető laptopok első működőképes prototípusát, mely a legnagyobb kínai számítógépgyártó, a Lenovo és a svéd Tobii vállalat fejlesztéseként látott napvilágot. A fejlesztők azon dolgoztak, hogy az egereket és a laptopok érintőpadját gondolatvezérléssel lehessen leváltani. Egy Lenovo noteszgép alapjaira készítették ezt a futurisztikus fejlesztést, amit szemkövető technológiával láttak el. A laptop infrasugár segítségével érzékeli a szemmozgást, és rejtett kamerák követik a retináról visszaverődő fényt. A rendszer egyaránt beállítható a felhasználóhoz és erre a célra gyártott szemüveghez is.


Használat előtt egy egyszerű programmal be kell kalibrálni az eszközt. A képernyőn megjelenő körök segítségével az infra érzékelő felméri, hogy milyen helyzetben van a szemünk, miközben a kijelző különböző pontjait nézzük. A merev tekintet megjeleníti a kurzort a képernyőn, mellyel kijelölhetünk dolgokat, gördíthetünk a kijelzőn, közelíthetünk egy képre, vagy válthatunk akár a megnyitott ablakok között. A számítógép webkameráját használó megoldás azt is érzékeli, hogy mikor nem nézzük a képernyőt, olyankor energiatakarékossági okokból lekapcsol. Azonban, amint újból a monitorra nézünk rögtön visszakapcsol. Egy kacsintás jelenti az igent, két kacsintás a nemet. Bonyolult műveleteket ugyanakkor még nem lehet elvégezni vele.



  A hannoveri vásáron kiderült, hogy a gyakorlott felhasználók a hagyományos billentyűzettel megszokott sebességre is képesek voltak használat során. Az új technológia nem helyettesíti az egeret és a billentyűzetet, csak javaslatokat tesz a szem mozgása alapján. Továbbá azt is lehetővé teszi, hogy a mozgásukban korlátozott emberek könnyen tudjanak számítógépet vagy egyéb berendezéseket használni. Ez a szemmel vezérelhető laptop prototípus szinte semmiben sem különbözik a hagyományos hordozható számítógépektől kivéve, hogy a kijelző alján egy keskeny sáv található, amelyben a szemgolyók pozícióját figyelő szenzorok kaptak helyet.


A kínai gyártó húsz olyan laptopot dob piacra, amelyben szemmozgást követő rendszer segíti a felhasználót. Tömegpiacon való bevezetéshez még kisebbé és olcsóbbá kell tenni a szemmozgást figyelő megoldást. A cég jelenleg befektetőkre vár.

A hannoveri vásáron készült videó ITT tekinthető meg. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése