inmargo.blogspot.com

Az iNapló IT szemléje - ELTE-LIS + iNapló - Fodor János

2011. június 18., szombat

Könyvkiadás kihatásai a Kindle 3-ra

Egy nemrégiben megjelent cikk számolt be róla, hogy a nagy internetes kereskedelmi cég az Amazon átakarta alakítani a könyvkiadás struktúráját, de nem az lett a vége amire ő is gondolt. Az Amazon úgy gondolta, hogy megkönnyíti a szerzők dolgát, és ahelyett, hogy ők előbb szerződést kötnek egy kiadóval, majd a kiadón keresztül felkerül a könyv az Amazonra. Ehelyett az Amazon azt ajánlotta, hogy egyből velük kössenek szerződést, de itt az Amazon elszámított magát, mert a könyvpiac olyan szinten felhígult, hogy bárki egy nap alatt az internet segítségével kiadhat egy könyvet, így egyre több a "szemét", és ez még az Amazon egyik fő bevételi forrására a Kindle vonzerejére is hatással lehet. Azaz újabb változásokra lehet számítani az Amazon üzletpolitikájában.

Mi is az az Amazon?

A világ egyik legnagyobb elektronikus kereskedelmi cége. Működése 1995-ben indult el, mint internetes könyváruház. Mára már kínálata kibővült, így szinte már minden kapható rajta a könyvektől a bútorokon át az ételig bezárólag nagyon sok minden. Termékeit világviszonylatban szállítja. Az Amazon ellát web szolgáltatásokat, azaz hozzáférést ad egyes nagy cégek katalógusaihoz, de ugyanakkor viszont eladók bevonását is magába foglalja. Közvetlen keresőmotorja az A9.com

Amazon Kindle 3

Az Amazon Kindle egy e-könyv olvasó. Pontosabban, az Amazon.com által kifejlesztett olyan hálózati képességekkel ellátott eszköz, melynek szoftvere e-könyvek és más digitális adatok megjelenítésére használható. Jelenleg négy változatban létezik: a Kindle, Kindle 2, Kindle 3 és a Kindle DX. Kindle-t emuláló szoftver létezik a Windows, iOS, BlackBerry, Mac OS X és az Android operációs rendszereken.
A Kindle itthon is kapható, természetesen csak internetek keresztül vásárolható meg, de ez a mai világban kinek probléma. Maga a Kindle olyan kicsi, hogy egy férfi öltönyzsebében kényelmesen elfér. Igaz, hogy könnyebb mint az előző kiadás, de még mindig nem a legkönnyebb e-book olvasó ami a világon van. Kijelzője sokak véleménye szerint a mostaniak közül a legjobb, amit e-könyv olvasására kitaláltak.A készüléken körben és az előlapon is vannak kezelőszervek. Két oldalon középen van két-két előre és hátra lapozó gomb. Ezekkel lehet oldalt váltani, nem csak könyvolvasásnál. A kijelző alatt egy Qwerty billentyűzet található, néhány extra gombbal kiegészítve, és egy négyirányú navigációs gomb, a közepén egy OK gombbal. A Home gomb a főmenübe visz, a Back egy lépést vissza, a Menu pedig az adott helyhez tartozó lehetőségeket jeleníti meg. Van itt még egy szimbólumok bevitelére alkalmas gomb, mellyel alapesetben nem lehet ékezetes betűket megjeleníteni, de erre is született már megoldás; és egy Aa gomb, amivel olvasás közben tudunk különböző beállításokon változtatni (pl. szövegméret).
Alul balról jobbra haladva egy hangerő állító kapcsoló található (beépített sztereó hangszórók vannak a készülék hátuljában, de erről később). Mellette egy 3,5mm-es sztereó jack aljzat van. Ezeket követi egy mikrofon bemenet, egy micro USB töltő és szinkronizáló csatlakozó, és a ki-bekapcsoló gomb. Az Amazon Kindle 3 a következő formátumokat támogatja: AZW (az Amazon.com saját formátuma)Mobipocket-könyvek (MOBI, PRC)Szöveges fájlok (TXT)Topaz-könyvek (TPZ)Adobe PDF.
Jó hír azoknak, akik úgy gondolják, hogy nekik mindenképpen kell egy ilyen, de nem akarnak az angol vagy más külföldi nyelvvel bajlódni. A Kindle 3 már kapható olyan rendszerrel is ahol a magyar nyelv is beállítható, mint alapértelmezett nyelv. Előnye még, hogy az ékezetek is megjeleníti. Sok helyen olvastam, hogy tényleg kényelmes olvasni, és teljesen olyan, mintha az ember egy könyvet olvasna.
Extrái között megtalálható az MP3 lejátszó, a beépített böngésző, a kereső, és ha valaki nem csak olvasni akar rajta, akkor ott vannak a játékok. Biztos még sok mindent lehetne írni róla, mivel, hogy a számomra kevésbé érdekes műszaki dolgokra ki sem tértem, de a lényeg, hogy, akinek van rá pénze, és már nem igazán akar hagyományos papír alapú könyvet olvasni - főleg, hogy itt a nyári vakáció, és igen könnyebb, egy e-könyv olvasót cipelni, mint több könyvet - annak tényleg megéri ezt beszerezni, és ha az Amazonak sikerül a változtatás, akkor nem szemetet, hanem igényes, és élvezhető könyveket olvashatunk rajta.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése