inmargo.blogspot.com

Az iNapló IT szemléje - ELTE-LIS + iNapló - Fodor János

2011. május 30., hétfő

Egy új világ, de hol vannak a vezetők?


A Gutenberg-galaxis után most már az inernet galaxisáról beszélhetünk, de ki fogja ezt a világot vezetni, milyen törvények fognak benne uralkodni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkoztak a közelmúltban a G8-ak vezetői.



A G8 a világ gazdaságilg legfejlettebb hét országának és Oroszországnak az együttműködési fóruma. Tagjai: Kanada, Franciaorzság, Németország, Olaszország, Japán, Egyesült Királyság, és nyolcadikként Oroszország. Az informális fórum minden évben megrendezésre kerül, idén Franciaország adott neki otthont. Az idei év azért is volt fontos és kivételes, mert ebben az évben már számolniuk kellett az országoknak az internet, de méginkább a közösségi hálózatok problémájával.

A BBC oldalán látható videóban bőségesen kifejtik az ezzel a problámával foglalkozó kérdéseket.
Láthatjuk, hogy a hagyományos, toll, papír, kézzel ított, majd nyomtatott média vezető szerepét átvette a technika. Egyre elterjedtebb a közösségi fórumok, eszközök használata, főként a lehető leggyorsabb tájékoztatás céljából. Úgy túnik kialakulóban van az ún. "twitter-diplomácia".


Matthias Lüfkens, a World Economic Forum-nak (WEF) egyik szakértője szerint érdekes például megfigyelni, hogy a politikai életben ki követ kit twitteren. Példának említette Új-Zéland vezetője követi Ausztrália miniszterelnökét, viszont ez a "gesztus" viszonzatlan. Egyenlőre. Ugyanígy Benjamin Netanjahu, Izrael elnökét a Palesztín miniszterelnök követi, viszont ez sincs viszonozva. Természetesen ezeket a bejegyzéseket és "követéseket" nem maguk a politikusok végzik, erre külön "személyzetük" van. Mégis érdekes kérdés, hogy mennyire figyelik a politikusok, hogy hogyan reagálnak az emberek egy-egy lépésükre. Például Arnold Schwarzenegger annyira ki akarja elégíteni korának kívánalmait, hogy miután kormányzóvá választották 20 perces "twitter-interjút" adott.

De vajon ebben a gyors tömegkommunikációban mivel kell szembenézniük a világ vezetőinek és kommunikációs tanácsadóiknak?

John Perry Barlow elmondta, hogy az emberek az internet segítségével megtalálják egymást, csoportokat alakítanak, amelyeknek nemhogy vezetőik nincsenek, de még ideológiai alapot sem lehet határozottan megállapítani náluk. Ezzel a politikusok pedig még nem tudnak mit kezdeni.
Ugyanilyen probléma a személyiségi jogok, titokartás (pl.: wikileaks), és a különböző országok különböző törvényeinek betartása.
Jimmy Wales is aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az inernet világának melyik ország törvényét kellene követnie. Természetesen ez nem lehetséges, hogy egyet kiválsztanak, ezért California állam törvényeit követik, amennyire lehetséges.

Egyenlőre tehát politikusainknak a fejlődő technikával is meg kell kűzdeniük, járatosnak kell lenniük a twitter világában, ismerniük kell a közösségi oldalak hátulütőit és előnyeit. És mindezt törvényes keretek között kell tartaniuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése