inmargo.blogspot.com

Az iNapló IT szemléje - ELTE-LIS + iNapló - Fodor János

2011. május 23., hétfő

Könyv vs. E-könyv!

Már egy ideje tudom, hogy miről szerettem volna az utolsó bejegyezésemet írni. Most jött el a megfelelő pillanat. Mit olvasnak az itthoniak? Vagyis jobb a kérdés úgy, hogy miből olvasnak?

Hát mi másból, mint az e-bookból. Pár hete a városban sétálva, bárhova mentem mindenkinek kezébe egy tableteket láttam, s valamilyen könyvet olvasott. Míg eddig mindenhol a jól bevállt, kis könyvecske bukkant elő, ma már kis hazánkban is e-book olvasók vannak.

De honnan is indult az e-könyv?

Az Egyesült Államok Amazon.com cég sikerének tudható be.  1995-ben jelent meg a Kindle olvasó. Jeff Bezos, az Amazon vezérigazgatója már ekkor biztos volt az e-könyv sikerében, de akkor még úgy hitte, hogy az embereknek több időre lesz szükségük az átálláshoz. Mára kiderült, hogy ez nem így van. Mivel Amerikában már több elektronikus kötetet adnak el, mint hagyományosat. Egy ilyen Kindle olvasót akár már 30 ezer forintért is megkaphatunk. S ezért megkapjuk az egyik legjobb e-könyv készüleket.  Miyazaki Jun, az SFportal E-Book vezetője szerint hazánkban azért nem terjedt el a Kindle, mert az emberek nem elég fejlettek hozzá. Elmondása szerint, mi magyarok nem szeretünk interneten fizetni, illetve többeknél nehézséget okoz a nyelvismeret hiánya. Arról ne feledkezzünk meg, hogy magyar könyveket kis számbán teszi elérhetővé az Amazon által kínált előfizetés.

Másolásvédelem?

Az e-könyvnél figyelembe kell venni a másolásvédelmet, de hisz ezt nagyon nehéz lenne, mivel egy pár pillanat szinte bárki fel tudja törni. S ha egy könyv pár forinttal lesz drágább a másolásvédelem miatt azt az olvasó nem fogja észrevenni. S a hátrányát csak a legaláisan vásárló érzi, hisz neki kell mindig kód segítségével tudja folytatni az olvasást. Hiszen aki illegálisan szedi le, számára ez a jelenség nem mutatkozik. Tehát megint csak a "jó" emberek járnak rosszul ezzel.

Magyar vonatkozás

Mivel a magyar kiadók még várnak az e-könyv terjesztésével, így az olvasók sem tehetnek mást.
Az e-könyv magyarországi elterejdését még az is nehezíti, hogy elektronikus szolgáltatásnak minősül, s így 25%-os áfatartalma van az árnak, míg a papírkönyveknél csak 5%. Ezért is lenne kicsit drágább a könyvkiadóknak az átállás, hiszen akkor nekik kell olcsóbban adni. A legtöbb  olvasó azt fogja választani, amelyik olcsóbb. De ha közel egy árban lennének, akkor nem biztos, hogy sokáig így maradna.
Talán manapság az segíti elő kicsit, hogy elterjednek az okostelefonok és a tabletek. Melyek mostanába élük piacukat, s egyre olcsóbban hozzá lehet jutni.

Sokáig azt gondoltam, hogy a papíralapú könyveket nem fogja semmi felváltani, de arra kell rájönnöm, hogy igen. Hazánk tényleg lassabban fejlődik, de ettől még ma már több e-könyv olvasó fiatalt látok, mint két hónappal ezelőtt. S szerintem a számuk csak növekedni fog. Úgy gondolom, hogy az olvasók érdeklődése miatt a kiadók is elkezdenek sokkal komolyabban foglalkozni az e-könyv szolgáltatással.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése