inmargo.blogspot.com

Az iNapló IT szemléje - ELTE-LIS + iNapló - Fodor János

2011. április 19., kedd

Like +1

Új funkcióval bővül a Google: a cég a bevezetésre kerülő +1 gombbal – a Facebook Like gombjának klónjával – próbálja meg erősíteni közösségi jellegét. Kérdés, hogy ezúttal majd nagyobb sikerrel jár-e, mint korábbi próbálkozásaival, hiszen több kudarcba fulladt kísérletet láthattunk már a Google-tól arra, hogy egymástól elszigetelt felhasználóit közösségi aktivitásra bírja. Lássuk, mik voltak ezek.


Wave

A 2009 őszén bemutatkozó Google Wave az e-mailezés forradalmaként lett beharangozva, azonban a valós idejű kommunikációs felület – mely alkalmas lett volna levelezésre, csetelésre és fájlmegosztásra – nem nyerte el a felhasználók tetszését: nem igazán értették, miért kellene a Wave-re váltaniuk. A Google alig egy évvel a Wave indulása után leállította annak fejlesztését.


Buzz

A Wave után a Buzz (Zümm) nevű közösségi szolgáltatással próbálkozott a Google. A 2010 februárjában bemutatkozó funkciónak már az indulását is nehézségek kísérték. A később világméretűre nőtt adatvédelmi botrány végül 8,5 millió dollárba került a Google-nek – ennyit áldozott a csoportos per elkerülésére.


Orkut

Az Orkut egy Google által üzemeltetett közösségi oldal. 2004 januárjában indult, akkor még az Egyesült Államokból került ki a legtöbb felhasználója, napjainkban azonban már csak Brazíliában a legnépszerűbb közösségi szolgáltatás. Indiában is sokan használják az Orkutot, de ott már megelőzte a Facebook, ami persze Brazíliában is folyamatosan növekszik.


Mi az a +1, és hogyan működik?

Az új szolgáltatás lényege, hogy a Google keresési találatait, a Facebookos Like gombhoz hasonlóan, a +1 gombra kattintva ajánlhatjuk ismerőseinknek. Ha később arra egy olyan ember keres rá, akit a Google korábban az ismerősünkként térképezett fel, akkor a találatoknál megjelenik neki, hogy mi ajánljuk az adott oldalt.
A +1 hátterében álló elképzelés szerint az embereket egy döntésnél nagyban befolyásolja ismerőseik tanácsa, szívesebben választunk például egy receptet, ha ott van mellette konyhaművész barátunk ajánlása.


Kik számára érhető el a +1?

A +1 funkció csak nyilvános profilú és bejelentkezett Google-felhasználók számára érhető el, a szolgáltatás adatvédelmi irányelveiről bővebben itt lehet tájékozódni. A Google lokális oldalain fokozatosan vezetik be a +1-et, így a magyar felhasználóknak egyelőre ezen az oldalon külön kell jelentkezniük, hogy kipróbálhassák az új funkciót, ezt pedig csak a google.com oldalon tudják megtenni (a google.hu-n egyelőre nem).

+1 a jövőben

A +1 használata során szembetűnő logikai bukfenc, hogy egy keresés után, ha megtaláltuk a számunkra megfelelő oldalt, vissza kell térnünk a Google találati listájára, hogy +1-ezhessük a találatot. Kérdés, hogy ehhez lesz-e kedve a felhasználóknak.
Azonban Like-hoz hasonlóan nemsokára a +1-nek is elérhető lesz a honlapokba illeszthető változata, ez már nagyobb hatással lehet a Google keresési találataira, ha a cég a PageRank mellett az egyéni ajánlásokat is fel fogja használni algoritmusában. Aki az elsők között szeretne lenni, akiknek a +1 gomb kikerül az oldalára, az itt tud rá előzetesen feliratkozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése