inmargo.blogspot.com

Az iNapló IT szemléje - ELTE-LIS + iNapló - Fodor János

2010. november 24., szerda

Elhárulhat az akadály, itthon a Google Street View elől?


Mégis lehet Google Street View hazánkban. Máshol azonban nem ilyen rózsás a helyzet.

A Google utcaképeket készítő autói, tavaly májusban jelentek meg Budapesten. Szinte még el sem kezdődött a projekt megvalósítása, Jóri András adatvédelmi biztos bejelentette, hogy adatvédelmi szempontból aggályosnak tartja a Google tevékenységét, és megvárja az üggyel foglalkozó európai adatvédelmi munkacsoport állásfoglalását. Azóta az adatvédelmi biztos hajlik arra, hogy a Street View-ra, feltéve, hogy a cég hajlandó elfogadni az általa diktált feltételeket.
Mészáros Katalin, az adatvédelmi biztos sajtótitkára elmondta: a Street View-val az a legfőbb baj, hogy a Google anonimizálás előtt viszi fel a panorámaképeket a rendszerbe, azaz a cégnél megvannak a képeken szereplő járművek rendszámai, valamint a személyek "arcos" fényképei. Ezzel együtt megerősítette azt a hírt, hogy a Google képviselői folyamatosan tárgyalnak Jóri Andrással, a Street View magyarországi megvalósításáról. A helyzetet nehezíti, hogy a magyarországi adatvédelmi szabályozás jóval szigorúbban védi a személyes adatokat, mint az amerikai.

Jó okot ad a reményre, hogy Szlovéniában már sikerült a megállapodás a Google és a szlovén adatvédelmi biztos között, így az ottani munka már zökkenőmentesen halad.

Azonban nem mindenhol ilyen könnyű a Google helyzete Európában. Olaszországban a hatóságok elrendelték, hogy a Google jelölje meg az autókat és tegye nyilvánossá az útvonaltervüket. A szabályozás kimondja, hogy legalább három nappal korábban a honlapjukon, egy helyi újságban és rádión is nyilvánosságra kell hozni, merre fognak járni a Street View-autóik. Egészen pontosan meg kell adni az útitervet, melyik nagyváros, melyik kerületében fognak járni az autók.

Csehországban még rosszabb a helyzet. Ott megtiltották a Google Street View szolgáltatásának tevékenységét, vagyis hogy a cég autói felvételeket készítsenek az ország kijelölt városainak utcáiról. A cseh adatvédelmi biztos indoklásában elmondta, hogy a Google aránytalan módon avatkozik bele a polgárok magánéletébe, valamint kitért arra is, hogy túl magasan van a fotós autók állványa, így azok három méter magasról sokszor azt is lefényképezik, ami a kerítések mögött van. A Google kiadott nyilatkozatában azt közölte, hogy természetesen leállnak a munkákkal, de az eddig készített fotókat nyilvánosságra hozzák.

A múlt héten a személyes adataikra oly kényes németek kötöttek kompromisszumot a Google-val. Ennek eredményeként most már húsz városról – köztük Berlinről, Hamburgról és Münchenről – láthatók utcaképek a Street View-n. Természetesen komoly kompromisszumok árán született meg az egyesség, mely igen komoly feltételeket tartalmaz.
Az egyes ingatlanok tulajdonosai eldönthették, hogy hagyják-e megjeleníteni házaikat, kertjeiket az online térképen, vagy elhomályosíttatják őket. A cégnek végül 244 000 épületet kellett eltüntetnie a térképről, ami azt jelenti, hogy a 8,5 millió német ingatlantulajdonos megközelítőleg 3 százaléka választotta a rejtőzködést. S hogy milyen az élet, a Google saját müncheni irodája, a Dienerstrasse 12-ben álló épület is a homályosítás áldozatává vált.




Akik örülnek a Street View-nek:



és akik nem:




A projekt kapcsán két részre szakadt Németország. A hívők „Google's Cool” üzenetet hagytak néhány olyan német házon, amelynek tulajdonosa nem járult hozzá, hogy az épület megjelenjen. Essenben a feldühödött Google-rajongók több olyan házat is tojással dobáltak meg, amely nem látható a Street View-n, mivel a tulajdonos úgy döntött, elhomályosíttatja a fotót, tudósít a Deutsche Welle.

Hamburgban tömeg vonult ki ünnepelni az az ABC-Strassén elhaladó fényképező autót, a szabályok értelmében azonban ők is csak kitakart arccal jelenhetnek meg a Street View-n.

Azonban más probléma is felmerült időközben. Kiderült, hogy a Google homályosító szoftvere hibás, és aki iPhone-on vagy iPaden használja a Street View-t, a kitakart épületeket is láthatja.
Johannes Caspar hamburgi adatvédelmi biztos szerint ennek az az oka, hogy a Google az eredeti, nyers képeket viszi fel a rendszerbe, és csak utólag homályosítja el őket. Pontosan ezért tartja aggályosnak a projektet a magyar adatvédelmi biztos is.


Miközben a Street View körül szinte mindenhol áll a bál, egy hasonló szolgáltatást nyújtó konkurens a Norc , már tavaly a Goggle előtt el kezdte fényképezni először Budapest, majd az ország nagyobb városainak utcáit, a képeket rövid időn belül feldolgozta, térképre helyezte, és a szolgáltatás azóta is zavartalanul üzemel.





Balaton környéke a NORC-on.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése